03. Titkok kibontakozásának kezdete

Elmúlt egy héten keresztül, mikor iskolába kellett menni akkor mindig én fuvaroztam őt. Ma is ugyan így volt. Közben elég unalmas napok voltak, de legalább volt már egy barátom.  Egy barát, aki igen  rossz tanuló is egyben. Én segítek neki iskola utána a háziba, ha nem ért valamit. Nagyon jó elfoglaltság nem igaz?
- Hé Wendy. Majd hazafele nem megyünk el fagyizni? - javasolta James, aki éppen a kocsiban ül mellettem és csinálja az elmaradott matekházit. Sajnálom rosszul fogalmaztam, inkább lemásolja rólam a matematikaházit.
- Okés. Írj gyorsabban, mert nem sokára a sulinál leszünk. - fordultam be az iskola utcájára
- Lassabban! Extra lassan menjünk! Még a felénél se járok! - szólt rám
-Rendben, rendben.  - rátapostam a fékre és olyan lassan mentünk, mint a gyalogosok. Talán lassabban is.
- Azért egy kicsit gyorsabban. - a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik
- Csak, hogy tudd. Egy esszét is be kell adni.  - mosolyodtam el én is a bágyadt arcán
- Wendy...
- A táskámba van. - elkezdett turkálni a táskámat. Feltúrta az egészet!
- Nyomtattad? Akkor ez könnyű lesz. Menjünk gyorsan a suliba! Le kell ezt fénymásoltatnom.
Beletapostam a gázba és egy percbe se telt bele, hogy odaérjünk. Kerestem egy üres parkolóhelyet és leparkoltam.
- Sietek! - pattant ki a kocsiból és beszáguldott az iskolába. Én is lassan utána mentem. Már nem érdekelt ki bámul, mert lett egy barátom. Egy barát, de még mindig nem tudja helyettesíteni őket.
Elindultam a szekrényembe és betettem a cuccomat, de mikor bezártam a szekrényeknek volt támaszkodva Patrick. Elég idegesnek tűnt.
- Kinek mondtad el?! - nézett rám dühösen. Most meg miért dühös?
- Most miről beszélsz? -  összehúztam a szemöldökömet értetlenségemben.
- Arról a titokról! Megígértük egymásnak, hogy nem mondjuk el senkinek!
- Még mindig nem értem, hogy miről van szó. - ekkor a kezembe nyomta a telefonját. 
Egy üzenet volt. Valami számról, amit nem írt ki a telefonja. Ez állt benne:

 " Az édes csókotok Wendyvel nem lesz örökké titok!  ~T~ " 

- E-e-ez-ez. - a döbbenettől csak dadogni tudtam. Nem bírtam más hová nézni csak az üzenetet olvastam el újra és újra. 
- Kinek mondtad el? - vette ki a kezemből a telefonját
- Senkinek! Miért gondolod rólam?! Emlékszel , hogy mekkora bűntudatom volt azután! 
- Akkor mégis ki a franc volt?! Bassza meg! Ez soha nem derülhet ki! Meg kell találnom azt az embert, aki ezt küldte!
- Nem tudom ki volt! Először is tudjuk meg ki az a T! Ne itt beszéljük meg. Rendben?  - néztem rá ijedten. Igaz. Ez a titok soha nem derülhet ki!
- Bassza meg Wendy. - ütött bele az egyik szekrénybe dühétől. - Ha tudnám szerinted még itt lenék?!  Találkoznunk kell! Délután nálatok. Rendben? - szúrós szemekkel rám nézett 
- Miért van behorpadva a szekrényem? - jött siránkozva James és a szekrényét kezdte el simogatni. - Minden rendben lesz. Megígérem.  - néztünk értetlenül Jamesre. Biztos valamit szívott. Talán patront,ha lehet olyat egyáltalán. Nem értek az ilyesmikhez.
- Délután. - bökte ki Patrick és James felkapta a fejét. 
- Rendben. - ezzel el is ment onnan. Aggódom. Ez soha nem derülhet ki! SOHA! Borzalmas nap volt!  Nem volt édes csók. Sokkal inkább bűnös csók! Tele volt az a csók bűntudattal. 
- Mi lesz délután? - jött felém James, kíváncsiság sugárzott a tekintetéből.
- Semmi különös. - megfordultam és elindultam a teremhez. A gondolatok csak szálltak a gondolataimban. Még is honnan tudhat bárki erről? Senkinek nem kéne erről tudnia, mert csak ketten voltunk ott. Ezért senkinek se kéne erről tudnia. Véletlen baleset volt. Vagy megakarnak minket zsarolni? Talán csak ezt tippelték és most próbálnak minket zsarolni. Viszont akkor miért? Talán pénzt akarnak tőlünk kérni?  És feltételezzük azt, hogy megtudta. Akkor milyen szívtelen alak lehet az ilyen ?Az idegességtől a hasam is görcsbe rándult.  Nem akarom, hogy kitudódjon ez a dolog. Mit fognak rólam gondolni a többiek? Egy ribanc, aki megcsalta a pasiját?   
Próbáltam az órákon figyelni, de nem ment. Nem bírtam kiverni az fejemből, hogy más is tudja ezt a titkot. Fogalmam sincs, honnan tudja és ez nagyon frusztrált. Nem bírtam oda figyelni.  Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak és hazamehessek. 
- Wendy. Valami gond van ? - súgta a fülembe James óra közepén. Kicsit megráztam a fejemet jelezve, hogy nincs semmi. Nem volt olyan feltűnő, mert csak egy picikét ráztam meg, hogy csak James vegye észre. - Rendben. - sóhajtva hagyta el a száját ez a szó. 
Nem szeretném, ha ezt megtudná!

***

Az óráknak vége lett és indultam ki az iskolából. Talán észrevette James, hogy hazudok neki, de nem hagyhatom, hogy megtudja. Úgy kell tennem, mintha minden rendbe lenne.  Úgy gondoltam, hogy kint megvárom őt, de nem így lett. Láttam, hogy Amber kocsijába száll be. Fogalmam sincs miért. Eddig nem beszéltek. Nagyon rosszul érintett engem ez. Én is beszálltam a kocsiba és haza vezettem.  Mikor megérkeztem láttam Jamesék háza előtt Amber autóját.  Viszont az autóban nem volt senki. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért hozta haza és miért van most náluk. Bementem a lakásunkba és nagyit láttam elsuhanni előttem miközben telefonált. 
- Igen. Nem fog tudni táncra járni. Ki szeretném irtatni. Köszönöm. 
Ki akar irtatni engem?  Miért? Idegesen utána mentem és ránéztem.  
- Nagyi mit csinálsz?! - néztem rá dühös szemekkel - Miért nem járhatok táncolni?! 
- Jövőhónapban kezdődik egy verseny.  Már beneveztelek.  Hívni fogom majd a csapatomat ide, hogy mérjenek le téged és majd hívom Chart is. 
- Charlie fog felkészíteni megint ? De ő Európában van nem? 
- Igen ott, de miattad vissza jön. - indult ki a konyhából, de vissza nézett rám, mintha lenne még mondandója - Holnap délután jön a csapatom és vacsorára meghívtam a Hayes családot. 
- A szomszéd Hayes? Miért? 

- Nem üdvözöltük őket helyesen. Ezért meghívtam őket. 

- Mikor jönnek? - sóhajtva mondom ki az utolsó szavaimat

- Pontosan hat órára itt lesznek.Viszont most el kell mennem. Majd jövünk pontosan 5:30-ra. - mondja boldogan nagyi 

Én egy szó nélkül felmentem a szobámba. A gondolataimat egy pontra helyeztem. Csak egyre, ami nem ment. Egyfolytában az jár a fejembe, hogy az az üzenet ki fog tudódni és mindenki megtudja. Főleg James.  Halottam, hogy csengetnek ezért lementem kinyitni az ajtót. Nem más volt, mint Patrick. 
- Ki van itthon? - feldúltan sétált be a házba 
- Senki.  - kiabáltam neki és bezártam az ajtót. Utána siettem és megtaláltam, hogy a kanapén ült. 
- Megtudtál valamit? - ültem le mellé
- Semmit. Nem tudom, hogy honnan kéne kiindulni. Csak te meg én tudtuk ezt. Ki más lehetett volna?
- Akkor mi legyen? Amikor kiderül letagadjuk? 
- Semmire se mennénk vele.  Reménykedjünk, hogy nem derül ki. Viszont...  - a konyhából csörömpölést halottam. Egymásra néztünk Patrickkal és halkan elindultunk a konyhába.  A legközelebbi dolgot elvette, ami egy tepsi volt. Patrick intett nekem, hogy a másik irányba menjek be. Átsettenkedtem a másik ajtóhoz és útközben elvettem egy seprűt. Még jó, hogy nem rakták vissza a helyére.  Bementem a konyhába és rám is ugrott az a valaki. Olyan szorosan megölelt, mintha fojtogatni szeretettet volna.
- Azt hittem valami történt veled. - távolodott el tőlem és felismertem. Ki más volt mint James. 
- Még is miért történt volna valami is? - néztem rá érdeklődve. Mi magyarázata van arra, hogy betört ide. 
- Kaptam egy sms-t, hogy bajban vagy.  Siettem, ahogy csak tudtam. Még Ambert is átrángattam.  Lépett be az ajtón Amber.  Nem néztem rá, csak halottam a lépteit. 
- Nem történt semmi velem. - mosolyogtam Jamesre. Boldog vagyok, hogy  aggódik miattam, de annak nem hogy ide hozta Ambert is. Visszamosolygott rám, majd észrevette Patrickot. 
- Ti? - mutogatott ránk - Mit csináltatok? - húzta fel az egyik szemöldökét a meglepettségtől. 
- Semmit. Most indultam. - néztem értetlenül Patrickra. Azt hittem megbeszéljük, hogy mit csináljunk. 
- Ki kísérlek.  - mondta határozottan 
- Nem kell. 
- De kell! - erőltette rá és elmentek engem otthagyva Amberrel. Semmi kedvem nem volt vele beszélni ezért elindultam a nagyszobába.
- Nem beszélhetnénk meg? Wendy, sose engedtek, hogy megmagyarázzam. Nem tudod az igazs... - nem engedtem, hogy befejezze, mert nem bírtam tovább hallgatni.
- Nem érdekelsz! Tudom az igazságot és legalább megtudtam, hogy ki is volt az  igaz barátnőm. 
- Nem, nem tudod! - kiáltott rám
- Kérlek - fordultam felé - menj ki a házamból amíg szépen mondom. - néztem a szemébe. Láttam, hogy egy könnycsepp legördül az arcán, de nem érdekelt. - Menj innen. - löktem oda neki érzések nélkül. Szipogott egyet majd elindult a bejárati ajtóhoz. Leültem a kanapéra és hallottam, hogy James és Amber  vesznek néhány szót, majd oda jön hozzám James.
- Lehet inkább nem kéne rákérdeznem, hogy mi történt előbb. -  tette a könyökét a térdére és úgy nézett rám. Szúrós szemekkel ránéztem. 
- Jobban teszed, ha nem kérdezel semmit.  Találkozunk vacsoránál. Szia. - felálltam és elindultam a szobámba. 

***

Hét órát ütött az óra és megszólalt a csengő jelezve, hogy itt vannak Hayesék. Lementem az étkezőbe és köszöntöttem őket udvariasan, majd helyett foglaltam James mellett. 

- És mit dolgozik Elizabeth? - kérdezte nagyi udvariasan. Na lám nagyim már kíváncsiskodik. Minek kezdi ezzel a beszélgetést? Valami mással nem tudta volna? Mondjuk: eddig hol éltetek?
- Egy boltot nyitok a belvárosban. - mosolygott és próbálkozott a csigával. Nagyi nem éppen olyan ember, aki másokra is figyel. Azt csinálja, amit ő szeret. 
- Milyen boltot? - csillant fel a szeme. 
- Cukrászdát. - letette a villát a sikertelen hadművelet miatt és az asztalan szétnézett. - És önök? - mosolygott és elvette a salátás tálat. Nagyim furcsa szemmel nézte a viselkedését  nagyapám pedig halkan nevetett. 
- Harry mérnök én pedig ruhákkal foglalkozom. Néha divatbemutatót tartok és kincsemet készítem fel a versenyekre. - nézett felém nagyi.
- Az kínos. - súgtam magam elé. Nem akartam, hogy hallják amit mondok, de James meghallotta. 
- Igen az. - mosolygott rám és a kezét a combomra rakta. Kicsit megugrottam a tettén és mások is észrevették. 
- Elnézést csak... csak csuklottam. - löktem le James kezét a combomról. 
- Értjük drágám. - mondta nagyapa. James elkezdett mellettem nevetni és haragos tekintettel néztem rá. 
- Ezt miért csináltad? - szűrtem a fogaim között. 
- Azt mondtad kínos. Most már feloldódtál kicsit. - vigyorgott rám. Egy kis sóhajjal rákönyököltem az asztalra, de bár ne tettem volna, mert nagyi szúrós tekintettel nézett rám. Megforgattam a szememet és hátradőltem a széken. Elkezdett rezegni a telefonom. Ránéztem és egy ismeretlen számtól kaptam egy üzenetet. Ugye nem ő az?! 

" Miért bánsz így az egyetlen olyan barátnőddel, aki soha nem hazudott? Jó tanács: hallgasd végig és bízz benne! ~T~ "

Ez meg mi akar lenni? Az egyetlen igaz barátnőm az Scarlett volt. Ő nem hazudott nekem soha! Amber átvert! Miért írja ezt nekem? Vagy netán igaz? A csókot is tudta. Én ezt nem bírom. 
- Elnézést, de nincs étvágyam és álmos is vagyok. Nem gond, ha elmegyek? - néztem Elizabethre és nagyiékre. 
- Engem nem zavar. - mondta és bekapott egy salátát a szájába. Felálltam és elindultam fel a szobámba. Nem értek semmit. Útközben néhány könnycsepp gördült le az arcomon. Befeküdtem az ágyba és az arcomat egy párnába temettem, hogy ne lássák a könnycseppjeimet. Nem sikerült, mert valaki utánam jött.
- Azt hittem csak kamuztál azzal, hogy álmos vagy. - ült le az ágyamra James - Wendy... Mikor írta neked ezt? - a telefonom! Miért nem hagytam a  kezembe?
- Ott az időpont... - mondtam mogorván 
- Kérlek ülj fel. - nem tettem meg, amit kért. Nem akartam hogy lássa a könnyes szemeimet.  - Wendy. -  a térdhajlatomtól kezdte felhúzni a kezét a combomon át a fenekemig. Hirtelen ülésbe helyezkedtem, mert kényelmetlenül érzetem magam. - Baszki Wendy! Te sírtál? Mi történt?
- Ez az egész T. Mi van, ha igaz? Ha Amber volt mindig őszinte velem? Nem értek semmit. - kezdtem el sírni. Nem bírtam tovább tartani.
- Ne, ne, ne, ne! Ne sírj! Erős vagy. Nem akarlak így látni! - húzott magához és erősen megölelt. 
- Nem vagyok erős. - elhúzódtam Jamestől. 
- De az vagy. - letörölte a könnycseppjeimet - Mindig is az leszel! De ígérd meg, hogy nem sírj és mosolyogni fogsz. 
- Miért foglalkozol velem ennyit? - néztem rá kérdően. 
Rá nézett a számra  majd vissza a szemembe.  Közelebb hajolt hozzám a szánk szinte összeért. 
- Kedvellek. 
Mihelyst kimondta a szánk összetapadt. Nem bírtam magam tartani ezért belementem a csókba. 

Elképesztően sajnálom, hogy idáig szüneteltettem!!! Suli volt és volt bennem az a gondolat is, hogy be kéne zárnom.  De folytatom! Nyár van és nagyon sok szabadidőm is úgyhogy hozom majd az új részeket is. Remélem tetszik és megbocsátsátok ezt nekem.
Kellemes nyarat kívánok az olvasóknak! Szerezzetek új élményt és legyen jó a nyaratok! <3 puszi.

Bejelentés!

Szüneteltetni fogom ezt a blogot! Tudom, hogy még csak most kezdtem el és csak 2 rész van fent, de nincs annyi időm, hogy hármat írjak.  Eddig sok időm volt és nem kellet annyira keményen tanulni, de a tanáraim most bekeményítettek, pedig most ballagok. Érthetetlen, de lényeg, hogy szüneteltetem ezt a blogot Júniusig, mert nincs időm ahogy előbb elmondtam és nem fogom tudni mindig pontosan hozni a részeket. Sajnálom,  Júniusban hetente lesznek részek! Ígérem!

02. Lassan múló fájdalom

A ma reggel valahogy más volt. Talán egy új barát miatt? Most nem éreztem azt, hogy magamra maradtam. Félig meddig vidám voltam. Azt éreztem, hogy a mai nap nem úgy fog telni ahogy eddig.Valamiben más lesz.
Kimásztam az ágyamból és elmentem zuhanyozni.  Ez után felöltöztem, felvettem a táskámat és lementem a konyhába reggelizni. Nem volt ott senki, de a reggelim az asztalon volt és volt mellette egy cetli.
 " Hamar elkellet mennünk dolgozni. Kész a reggelid. Puszilunk. " 
Leültem és lassan megettem a reggelimet. Majd mikor befejeztem betettem a mosogatóba és kimentem a bejárati ajtón. Elindultam a garázsfele és halottam, hogy valaki fut utánam. Hátra fordultam és Jamest láttam. Miért fut hozzám?
- Jó reggelt. - megállt mellettem és mosolyát rám irányítja 
- Neked is. Miért futottál ide? - néztem rá értetlenül
- Gondoltam mehetnénk együtt iskolába? - vakarta meg a tarkóját. Mindig ezt csinálja, ha kínosan érzi magát? - Remélem nem baj.
- Nem. Menjünk. - sétáltam a garázshoz és James jött utánam. Már most más. Nem képzeltem volna, hogy reggel találkozom vele. Beszálltunk az autóba és felnyitottam a garázsajtót, míg bekötöttük az övünket.
- És Wendy. Van barátod? - tért a lényegre. Ezek szerint még nem tudja. Talán jobb, ha tőlem tudja meg.
- A barátom meghalt. -mondtam szomorkás hangon. Azt hittem, hogy a hír hallatán nem fog tovább kérdezősködni, de nem így lett.
- Mi történt vele?-faggatózott tovább
- Cserbenhagyásos gázolás. A barátnőmmel volt akkor.  - fordultam be az iskola utcájára
-Megcsalt? - ebben a pillanatban, ahogy kimondta ezt a szót a fékre tapostam
- Soha nem csalt volna meg engem. Főleg nem a legjobb barátnőmmel. Fontos voltam a számomra és én is neki.
- Akkor mégis miért volt a kocsiban vele aznap?  - folytatta tovább a faggatózást, amiből nekem kissé elegem lett
- Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy nem volt több köztük, mint barátság. Hogy tudsz ilyeneket feltételezni róluk? Nem ismered őket! - mordultam rá 
- Akkor meséld el! Meséld el az emlékeidet. Meséld el milyenek voltak.  - egy nagyot nyeltem
Sose mondtak még ilyet nekem. Eddig nem is érdeklődtek irántam. Visszaemlékezni? Biztos nem bírnám ki sírás nélkül. Visszaemlékezni arra, amit már nem élhetek meg velük. Miért akar ilyen fájdalmad dologra kényszeríteni?
- Nem tudok róla beszélni.  - próbáltam minnél hamarabb az iskola parkolójában lenni, hogy végre lezárhassam ezt a beszélgetést. 
- Egyszer muszáj lesz. Én itt leszek, ha elszeretnéd mesélni. Ha túlakarsz lépni rajta. - ez most komolyan? Gyorsan beparkoltam az egyik parkolóba 
- Tegnap óta ismerlek és ilyeneket mondasz? Őszintén szólva fogd vissza magad! Nem tudod mik történetek velem. Fogalmad sincs, hogy én min mentem át egész életemben. Ne játszd itt a hőst nekem rendben? - kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót és elindultam a suli bejáratához. Az érzéseim kavarogtak bennem. A könnyeim összegyűltek. Alig bírtam megállni, hogy ne sírjak. Felmentem  siettem a tetőre és mikor már kinyitottam az ajtót nem tudtam visszafojtani a sírást.  Kiadtam magamból és az ajtótól már lépéssel letérdeltem és a kezemet az arcomhoz téve sírtam. Lépteket halottam. Volt más is a tetőn. Nem akartam elvenni a kezemet, de ő oda sétált hozzoám és leguggolt hozzám. 
- Szia Wendy. - a hangja ismerős volt nagyon. Nem tudtam rendesen felismerni ezért elvettem a kezemet a szememtől. - Miért sírsz? - nézett rám aggódó tekintettel 
- Patrick! - dőltem az ölébe - Annyira hiányoznak! Te hogy csinálod? Hogy tudtál túl tenni rajtuk? - a vállán kezdtem sírni. Patrick magához ölelt és engedte, hogy a vállán kisírjam magam. Régen is mindig ott volt. Mindig a vállán sírtam ki magam, ha Curtissről volt szó.

Nagymamám bulit tartott nekem. Születésnapi parti. Nagyon sok embert hívott el, de persze ott voltak a közeli barátaim. Scarlett, mint mindig az ismeretlen fiúkat csábítgatta el. Cutriss pedig egy másik lánnyal táncolt. Ekkor még nem voltunk együtt, de már volt köztünk valami. Több számot is együtt táncoltak. Engem viszont nem kért fel egyszer sem. Viszont már kezdett  a bulinak vége lenni és utolsó szám egy lassú szám volt. Vártam a csodára, hogy felkérjen, de nem. Ugyan azzal a lánnyal táncolt, mint eddig. Csak most nem volt köztünk egy icipici hely se. Egymáshoz voltak tapadva. Nekem meg megsajdult a szívem. A sírás közelében voltam. Nagyon közel ahhoz, hogy elsírjam magam a saját születésnapi bulimon. Miközben néztem Curtisst és azt a lány oda jött hozzám Patrick. Meglökött egy kicsit, hogy viduljak fel és utána felkért.
- Rendben. - nevettem
A kezemet a vállára raktam ő pedig a kezeit a derekamra. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.  Megforgatott és láttam, hogy Curtiss és az a lány csókolóznak. Visszaforogtak és már kezdtek potyogni a könnyeim. Magához húzott és a vállán kezdtem el sírni. Vagyis egy kicsit lentebb. Nem voltam akkor olyan magas és így nem vették észre, hogy sírtam. Vége lett a számnak, de még mi mindig úgy voltunk. Megvártuk, hogy mindenki menjen el és, hogy senki ne lássa meg a kisírt szemeimet. 
- Hé Patrick. Átengeded egy táncra Went?  - jött oda hozzánk Cutriss
- Rendben. Wendy Boldog Születésnapot! - eltávolodott tőlem és elment onnan
Curtiss elém állt és a szememet nézte. Én nem néztem rá, hanem a földet pásztáztam. Vállamnál fogva húzott magához és megölelt. A vállára hajtottam a fejemet és dülöngéltünk összevissza. 
- Miért sírtál?  Mi történt?  - súgta a fülembe 
- Hülyeség. - mondtam egyszerűen 
- Egyébként alig vártam, hogy táncolhassak veled. Nem bírtam lerázni azt a lányt. Még meg is csókolt. - megtörölte a száját - Utána sírva elrohant - ettől kicsit boldog lettem 
- Mit mondtál neki? - néztem a gyönyörű szemeibe 
- Kéresse magát másnál. Nem szeretem a libákat. - mosolygott rám - Én valaki mást szeretek. - most mire akar utalni? Nagy mosolyt csalt az arcomra ezt. Visszadőltem a vállára és tovább táncoltunk.

Leültünk nekidőlve a falnak. Néztük az eget és halottunk az iskolába jövő emberek zaját. 
 - Én se tudtam túltenni magam. Curtiss volt a legjobb barátom. Kiskorunk óta ismertem. Most viszont eltűnt az életemből. 
- Nagyon hiányoznak. Annyira nehéz túltenni magam rajtuk. 
- Mindenkinek nehéz Wendy. - hátradöntötte a fejét
- Igen, tudom. Próbálom elfelejteni, de itt van ez a James is...
- James? - nézett rám érdeklődve 
- Szomszédunk. Azt akarja, hogy meséljek róluk, de nekem még ez nem megy! Visszagondolni is fáj.
 - Talán akkor tovább tudnál lépni, ha beszélsz róla. Nem gondoltál még erre?  - nézet fel az égre
- Talán, de most még nem. - sóhajtottam - Megkérhetlek valamire?
- Persze. 
- Nem maradnál itt velem? Beszélgetni.  - néztem rá és reménykedtem , hogy itt marad
- Rendben. Beszélgessünk. 

***

Már kettő óra lehetett és még mindig tudtunk miről beszélni Patrickal.  A temetés óta nem beszéltem vele.  Sose álltunk a legközelebb egymáshoz, de mindig számíthattunk egymásra. 

-  Rég nem beszéltünk ennyit. - mondta nevettünk. Azért tudtam vele nevetni, mert a múltamban volt. A barátaimmal. Emlékeim vannak róla és láthatom őt.  

- Igen, de mennem kell lassan. Beiratkozom táncra.  - álltam fel a földről 

- Rendben. Holnap találkozunk. Szia. - mosolygott rám

- Szia. -  kinyitottam a ajtót és lesétáltam a lépcsőn

Próbáltam feltűnés nélkül lesétálni. Már a lent voltam majdnem a bejáratnál, mikor kijött James az egyik teremből. Onnan gyorsabb tempóra váltottam. 

- Wendy. - ordított utánam

Futni kezdtem egyenesen az autóhoz. Nem akartam vele beszélni.  Gyorsan beszálltam a kocsiba ás. Olyan gyorsan elhajtottam, ahogy csak tudtam. Tudom, beszélnem kell vele, de talán csak holnap lenne érdemes. Ha újra felhozná a témát nem tudom mit csinálnék. Ennyire még sose erőltette rám ezt senki.  Gyorsan hazamentem és leparkoltam a ház előtt. Kiszálltam a kocsiból és bementem a lakásba. Kerestem valami kaját és felmentem összepakolni a tánccuccomat. Lementem a lépcsőn és kinéztem a kertbe. Olyan kellemes idő van. Bementem a konyhába és kivettem a hűtőből egy vizet és betettem a táskába. Elvettem egy almát és beleharaptam. Elindultam kifele a kocsihoz. Már háromnegyed három és négyre kell oda érni. Az út hossza  egy órás körülbelül. Sietnem kéne! Beszálltam a kocsiba és elindultam. Alig vártam, hogy újra táncolhassak. Igaz ott sincsenek barátaim, de a táncban feloldódom. Úgy érzem, hogy csak én vagyok a világban. Akkor eltűnik minden bajom. Leparkoltam a  táncstúdió előtt.  A táskát megfogtam és az majdnem végzett almámat legszívesebben már a kukában láttam volna. Kiszálltam a kocsiból és kerestem egy kukát, hogy kidobhassam. Ez után a főbejárathoz indultam. Már sokan jöttek be és sokan voltak bent. Ennyi embert még nem láttam itt.  Elmentem a recepcióhoz és  elkértem a lapot, hogy felírhassam magamat.
- Szia Wendy. - jött oda hozzám Mrs.Coleman. Ő itt az egyik csapat tánctanára.
- Jó napot Mr. Coleman. - próbáltam rámosolyogni 
- Látom beiratkozol, de Wendy te tehetséges vagy. Nem próbálod megpályázni a magán csapatot? - Magán? 
- Igen. Iratkozz fel, mert nem sokára lesz egy órás tánc és ott választanak ki. 
- Kik ? - húztam össze a szemöldökömet 
- Hát én meg még néhány ember! - nevetet - Na gyorsan írd fel a nevedet, mert elvinném a papírt. - sürgetett. Gyorsan ráírtam a nevemet és elment.  Megkerestem a tánctermet ahol lesz ez.  A legfelső emeleten volt. Bementem és a terembe nem volt senki. Bementem az öltözőben és ott voltak a lányok. Volt egy ismerős arc is. Amber ott volt. Beszélgetett a többi lánnyal. Megpróbáltam olyan helyet keresni, ahol nem vesz majd észre, de nem sikerült. Meglátott és oda jött hozzám. Elkezdtem sietősen átöltözni.
- Szia Wendy.  - ült le 
- Szia. - még mindig sietősen öltöztem
- Keresett téged egész nap James. Mi van köztetek? - pont végeztem mikor ezt mondta. Szúrós szemekkel ránéztem. Még is mi lenne? Nem szeretem. Még mindig a halott barátom iránt táplálok érzéseket. 
- Semmi közöm hozzá. Ő a szomszédom ennyi.  - megfordultam és kisétáltam az öltözőből
Bemelegítettem egy kicsit és jöttek be a többiek. Mindenki leült a földre és várta a tanár. Én is így tettem és nem olyan sokkal később bejött három tanár is. 
- Egy órán át kell táncolni. Közben mi elküldjük azokat az embereket, akik nem felelnek meg ebbe a csoportba. A csoportban lesznek fiúk és lányok is. Az arányát pedig mi szabjuk! - mondta a barna hajú  férfi. Még soha nem láttam itt.  
- Marshall mutatja majd nektek, hogy mit kell csinálni. Kezdjünk is hozzá. - mondta egy vörös hajú hölgy. Nem nézett ki harmincnak se.
Felolvasták a nevünket és sorrendbe kellett beállnunk. Fogalmam sincs mit kell táncolni. Bajban  vagyok.

***

Sorban mentek ki a teremből az emberek. Valaki sírva, valaki pedig reménykedve, hogy csak összetévesztették egy másik emberrel.

-  Te ott. -  jött felém - Te menj ki. - sétált el mögöttem 

- Váltás. - ordít Marshall. Egy másik számra kapcsoltak. Hip hop volt. Még soha nem tanultam ilyet.

- Állj. - ordít Mrs.Coleman - Már megvan a 8 ember. - leállították a zenét. Megmenekültem. Ha tovább ment volna akkor tuti engem küldenek el. - Köszönjük, hogy eljöttetek. Kérem mindenki vegyen el innen egy tájékoztatós papírt. - mutatott az asztalra

Oda mentem és elvettem egy papírt. Bementem az öltözőbe és átöltöztem. Utánam jött Amber. Igen ő is benne van. Meg még két lány is.  Átöltöztem és elmentem. Már öt óra is elmúlt és éhes voltam. Elmentem a régi szokásos kajáldánkba és megvacsoráztam ott. A szokásos vacsorát rendeltem meg. A versenyek miatt mindig salátát ettem és azóta már megszoktam és ösztönből azt rendelek. Viszont Cutrissnek és Scarlettnek mindig más volt. Mire megettem már hat óra volt. Már biztos otthon vannak nagyiék is. Sietnem kéne haza, mert aggódhatnak. Beültem a kocsiba és hazavezettem. Észrevettem, hogy a bejárati ajtó lépcsőén ül James.  Felmentem a feljáróra majd a garázsba bevezettem. Kiszálltam a kocsiból és a helyére tettem a kulcsot. Beszélnem kéne Jamessel, ha már itt vár rám. Oda sétáltam hozzá és ő a szemeivel a lépcsőfokát pásztázta, amin ült. 

- Mióta vársz itt? - ültem le mellé 

- Sajnálom, hogy felzaklattalak a kocsiban. - nézett a szemeimbe - Csak azt akartam, hogy te meséld el, ne a többiek. Talán a többiek nem is az igazságot mondanák el. Nem fogom többé erőltetni ezt, de szeretném majd ha mesélnél róluk. 

- Ez kedves. - mosolyogtam rá -  Ha egyszer lesz erőm beszélni róluk akkor első dolgom az lesz, hogy neked mesélem el. 

- Ennek örülök. - mosolygott vissza - Akkor nem haragszol rám? - megráztam a fejemet - A suliban kerestelek, de nem találtalak meg és mikor megláttalak elfutottál. Hol voltál? 

- A régi barátommal beszélgettem. - néztem előre

- Miért futottál el? 

- Nem voltam képes beszélni veled. Féltem, hogy újra rákérdezel én pedig nem fogom tudni visszafojtani a könnyeimet. Sajnálom, hogy nem merek szembenézni ezzel,  hogy nem tudom megosztani másokkal. 
- Mindenki máshogy tud továbblépni. Viszont akkor barátok vagyunk nem? - vigyorgott rám 
- Igen. Az hiszem. 
- Akkor.. - állt fel - Holnap reggel találkozunk itt. Szia. - mosolygott rám 
- Szia.

 Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam ezt a részt. Szóbelim volt még múlthéten és tanulnom kellett rá. Most már minden vasárnap honi fogom az új részeket. Remélem tetszett ez a rész. Szívesen várom a véleményeteket!!:) Ha tetszett iratkozzatok fel.;)

01. Remény napja

Kinyitni a szemedet és elképzelni az új iskolai évedet. Egy borzalmas évet, ahol mindenki csak rólad beszél és a történtekről. A történtekről ami egy olyan fájdalmas érzés volt, amit még eddigi életembe nem éreztem. Egész nyáron pszichiáterhez jártam. Nem bírtam elviselni a történteket ami 2013. augusztus 19. én történt. Az a nap volt az egyik legborzalmasabb napom. Fájdalmas visszagondolni, de mindenről ők jutnak eszembe.Bárhová nézek bevillan egy kép róluk, mikor még itt voltak mellettem. Próbálok mindig őszintén mosolyogni másokra, de nem sikerül. A  műmosolyt is nehezen tudom az arcomra mázolni. Nem szeretem, ha az emberek sajnálnak. Erősnek kell maradnom a múlt miatt is. Nem szeretnék több könnyt elejteni. Nem szeretnék újra gyenge lenni. Senki nem tudhatja meg hogy, hogy érzek. Még nagyiék se. Aggódnának miattam, mintha most nem aggódnának.
- Wendy gyere reggelizni. -  nyitott be nagyi - Nem sokára indulnod kell. - enyhén rám mosolygott és bezárta az ajtót
Felültem az ágyon és sóhajtottam.  Kimásztam az ágyból és célba vettem a fürdőszobát. Megnyitottam a csapot és bő vízzel megmostam az arcomat. Belenéztem a tükörbe és elgondolkodtam.
- Ha valami történik ebben az évben is. Én nem fogom tudni elviselni. - sóajtózás közben elővettem a fogkefémet és nyomtam rá fogkrémet. Amilyen lassan csak tudtam úgy mostam fogat. Nem szeretnék iskolába menni. Mindenki megbámulna és a hátam mögött beszélnének ki.Ki mentem a fürdőből és átmentem a gardróbba. Egy próbababára ki volt készítve a ruhám. Az a szerencsém, hogy nagyi mindig előkészíti az öltözékemet. Imádja ezt csinálni és én is szeretem, hogy nem nekem kell hajnalok hajnalán  pólót gatyához, vagy gatyát pólóhoz választani. Viszont nagyi ízlése elegáns. Én hozzá képest ízlésficamos vagyok. Felvettem a ruhát és elsétáltam az ablakomhoz. Kinéztem rajta és láttam egy költöztetős autót. Új szomszéd.  Nem tudom, hogy most ennek örülnöm kellene. Ha találkozom a szomszédaimmal akkor sajnálni kezdenek, amit én gyűlölök. Lementem a konyhába, ahol már a nagyszüleim reggeliztek.Nagyapa egy újságot olvasott, nagyi pedig gyümölcsöket tett a joghurtjára. Leültem a helyemre, ahová már ki volt készítve a reggelim.
- Jól aludtál kincsem? - tette le nagyapa a kezéből az újságot 
- Igen. - néztem a reggelimre. Nincs étvágyam. Túl szeretnék végre jutni ezen a napon.
- Siess, mert indulnod kell. - sürgetett nagyi
- Akkor megyek is. - álltam fel az asztaltól
- Nem reggelizel? - nézett rám értetlenül 
- Nincs étvágyam.- elfordultam és kisétáltam a házból. Ránéztem a telefonomra.  Még időben vagyok. Lassan kisétáltam a házból és elsétáltam  garázshoz. Bementem és felkapcsoltam a villanyt, de bár ne tettem volna, mert újra visszaemlékeztem. Itt csókolt meg engem először Curtis. Nem a legromantikusabb hely volt, de itt senki nem zavart minket. És igazság szerint elég izgalmas volt az első csókunk.

Hazajöttünk a nyaralásból. Több hétig voltunk Európában. Beparkoltunk a garázsba és  George ott várt minket, hogy bevihesse a bőröndjeinket. Én egy kicsit tovább maradtam a garázsba, mert kerestem a karkötőmet az autóban, mert nem találtam magamon. És akkor meghallottam valami csörgést. Nagyon féltem és megpróbáltam minnél halkabb lenni. Újra meghallottam a csörgést és elkezdtem futni az ajtóhoz, de valaki megragadta a vállamat és visszahúzott. Becsuktam a szememet a félelemtől és már csak azt éreztem, hogy valaki szája az én számra tapadt. Ismerős volt az illata ezért kinyitottam a szememet. Curtist láttam. Lassan elhajolt tőlem és rám mosolygott.
- Nagyon hiányoztál Wen. - nem értettem semmit. Nem tudtam, hogy miért csókolt meg. Azt hittem, hogy nem érez nálam többet, mint barátság. Azt hittem, hogy ez csak egyoldalú szerelem.  - Soha többé ne tűnj el ilyen sokáig! - közelebb lépet hozzám és megölelt - Még fel se hívtál. Tudod mennyire aggódtam? 
- Sajnálom. - vissza öleltem őt, mire erősebben szorított magához

 Elvettem a kulcsot a helyéről és a kocsimhoz mentem. Beültem és megnyomtam a kulcson egy gombot, hogy felnyitódjon a garázsajtó.  Bekapcsoltam a rádiót és beindítottam az autót. Vártam, hogy elindulhassak. Közben elgondolkodtam az iskolán. Ha belépek mit fognak mondani? Talán már mernek velem barátkozni? Remélem. Kigurultam a garázsból és rámentem az útra. Elvezettem az iskolához és kerestem egy üres parkolót ahová beparkolhatok. Megállítottam az autót. A kormányra tettem a két kezemet és vettem egy nagy levegőt.
- Ki fogod bírni. Nem fog semmi történni. - biztattam magam 
Kiszálltam az autóból és éreztem mindenki tekintetét magamon. Megpróbáltam úgy bemenni az iskolába, mintha nem venném észre, hogy ők rólam beszélnek."Megérkezett a halál királynő" vagy " minek jött iskolába a királynő? Megint meg fog halni valaki miatta?"  Utálom, hogy ezeket mondják. Sose bírják abba hagyni? Fogalmuk sincs róla, hogy nekem ez mennyire fáj? Próbálom elfelejteni, de nem tudom. Talán nem akarom. Még én se tudom. Végig mentem a folyosón és bementem a régi terembe. Leültem a régi helyemre, ahol még Scarlettel ültem. Innen néztem mindig Curtist, ahogy elkésik az óráról. Mindig vicces volt, ahogy  kétségbeesetten rohan be az iskolába.  Elkalandoztak a gondolataimban  és a tanár ajtó csapása térített vissza.
- Gyerekek. Ma egy új diák érkezett az iskolánkba. - mutatott maga mellé. Nem néztem rá, mert nem nagyon érdekelt az új diákt. Biztos ő is rólam fog majd beszélni. Inkább csak tovább nézegettem ki az ablakon. - Kérem mutatkozzon be és mondjon magáról néhány szót. 
- Sziasztok.  James Hayes vagyok, de jobban szeretem, ha Hayesnek szólítanak.   Torontóból jöttem.  Van valami kérdésetek? - oda se néztem hogy, hogy néz ki
Biztos voltam, hogy jól, mert az osztályban a lányok megrohamozták a kérdésekkel. Próbáltam nem figyelni rá. Ment is addig, míg le nem ült mögém. Lett volna hely máshol is. Most akkor innen fogja mondani ezeket?  
- Akkor gyerekek. Kinek milyen volt... - kinyitódott az ajtó és lihegve lépett be rajta Amber 
- Nagyon sajnálom a késés miatt. - nézett rá bociszemekkel.Biztos nem akart már az első nap az igazgatónál kikötni. 
-Rendben. Üljön le kérem. - ült le a helyére az osztályfőnök is
Amber a neki legmegfelelőbb helyet választotta ki. Az előttem ülő padba ült szerencsémre. Igen. Mögöttem és előttem senki nem ült. Tartották az 1 métert távolságot. Néztem, ahogy leül elém Amber és rám mosolyog.
- Szia. - ült le és felém fordult 
- Szia. - elfordultam és újra kinéztem az ablakon 

***

-Ennyi volt mára. Holnap már rendes tanítást. Még élvezzék ki ezt az utolsó napot. - mondta a tanár és kisétált az ajtón. Én is így tettem és amilyen gyorsan csak tudtam kisétáltam az iskolából. Sajnos a parkolóba, mikor már majdnem az autómnál voltam utánam szólt valaki. 

- Hé. Várj. - ordított utánam valaki. Megfordultam és egy ismeretlen fiúval találtam szembe magam.

- Te ki vagy? - kérdeztem értetlenül, mert nem tudtam, hogy mit akar tőlem. Az iskolában senki nem áll szóba velem, kivéve csak a tanári kar és Amber. Ambernek nem tudok örülni.  

- Az új osztálytársad. - mosolygott rám. Milyen rég mosolygott rám utoljára egy velem egykorú ember.

- Oh... Jake? - egy kicsit oldalra billentettem a fejemet 

- Nem. James Hayes. - nevetett - Megtudhatom a te nevedet? - én nevemet? Én itt a földbe tudtam volna gyökerezni. Már rég nem kérdezték meg a nevemet, mert mindenki tudta. Mindenki tudott rólam mindent. 

- Wendy Collins. - egy kis mosolyt varázsoltam a számra - Most mennem kell. - az autóhoz sétáltam 
- Holnap találkozunk Wendy Collins. - nem fordultam meg csak beszálltam a kocsiba
El kellett volna köszönnöm. "Szia"  vagy " csákó". Udvariatlan voltam nagyon! Megértem, ha most már megvan a véleménye rólam.  Elindultam hazafelé és már alig vártam, hogy otthon legyek. Kicsit fel vagyok dobva emiatt a James miatt.  Nem hittem volna, hogy valakivel az iskolából fogok tudni beszélni "normálisan". Remélem ő nem lesz olyan mint a többi. Remélem nem fog hinni a pletykáknak. A gondolataim kíséretével haza érkeztem. A költöztetős autó még mindig ott állt.  Leparkoltam a garázsba és átsétáltam a szomszédba. Nyitva volt az ajtó és egy költöztetőt se láttam. 
- Hello. - álltam még mindig az ajtónál
Egy nő kinézett az egyik szobából és mosolyogva jött felém.
- Szia.
- Wendy vagyok a szomszédból. - nyújtottam kezet
- Én Elizabeth. Örülök, hogy megismertelek. - elfogadta és kezet fogott velem
- Én is, de hol vannak a költöztetők? - néztem rá értetlenül 
- Elmentek. Lusta népség. - nevetett
Akkor ő pakol egyedül? Mert a férjét nem látom, ha van. Segíteni szeretnék neki.
-  Nem baj, ha segítenék? 
- Örülnék neki. - enyhén elmosolyodott
Sajnálom, hogy egyedül kell ezt csinálnia. Biztos nehéz lehet egyedül cipekedni. 
Elsétáltunk az autóhoz és kinyitotta a hátsó két ajtót. Még a bútorok is ott voltak. Ezt hogy fogja bevinni?
- Nem sokára jön a fiam és beviszem azokat. - mutatott a kanapéra  - Valamit szedj fel és hozd be.
Felvettem egy dobozt amire azt volt írva, hogy könyvek és bevittem.  Betettem egy szobába és visszamentem egy másikért. Ez így ment 1 óráig, mikor a konyhába vittem az utolsó dobozt.  Teljesen ki voltam merülve. Nagyon sok dobozt cipeltem. Elizabeth a másik szobában volt.  Kíváncsiságból belenéztem a dobozba.  Poharak voltak és egy kép. A képen Elizabeth, a férje és a gyereke volt rajta.  A férje katonai egyenruhámban volt.
- Ez a kép 10 éves. - jött be  a konyhába  - Nagyon értékes a számomra. - sétált oda hozzám 
- Nagyon sajnálom, hogy hozzá nyúltam. - raktam le az asztalra
- Semmi baj. - vette a kezébe a képet - Ezen a napon láttuk utoljára a férjemet.  
- Katona volt?
- Igen. - sírni tudnék mosolyt vett fel az arcára. Ismerős volt nekem ez nagyon!  Elmosolyodik fájdalmába. Borzalmas érzés. Velem naponta történik ez meg. Nehezen tudom én is átvészelni ezt az érzést. Legszívesebben dühöngnék, de nem tehetem. 1 éve már. Lassan tovább kéne lépnem, ha menne és akarnám. Csak sajnos nem akarom. Halottam egy ajtó becsapódást.
- Megjött a fiam.  - hallani lehetett, hogy felsétál a lépcsőn - Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. - mosolygott 
- Szívesen. Ha kell még valami segítség akkor nyugodtan jöjjön át. Szívesen várjuk. - mosolyogtam és kisétáltam a hátsó ajtón. Kíváncsi vagyok a fiára. Elizabeth nagyon kedves, akkor biztos ő is kedves. Egyszer megismerném.  
Átsétáltam a mi házunkhoz. Bementem az ajtón és a konyhába sétáltam. Nagyival találtam szembe magam, aki  főzött.
- Szia. Mi lesz az ebéd? - oda sétáltam a hűtőhöz 
- Ne kérdezd. Még én se tudom a nevét. Talán inkább rendelünk kéne, mert ezt nem fogjuk tudni megenni. - sétált a telefonhoz 
- Találkoztál a szomszéddal? - kivettem egy joghurtot és egy kanálért is nyúltam közben 
- Új szomszéd? Nem tudtam. - sóhajtott - Ez a hetem nagyon zsúfolt már. Elfelejtettem ilyenekre figyelni. Már ma hívtak, hogy be kell mennem az üzletbe, mert már több megrendelésünk is van. Közben egy emberünk elment. Felfordulás van. Megbeszélést is tartunk 1 órától. - ránéztem a telefonomra 
- Nem sokára 1 óra. - indultam ki a kertbe 
-Nem igaz! - száguldott ki a konyhából 
Nem értem , hogy miért van kiakadva késése miatt. Az ő üzlete és ő a főnök. Sose értem meg nagyit. Mondjuk ilyennek már nagyon rég láttam. Eddig mindig nyugis volt, főzött és azokat meglehetett enni, de most pörög  nagyi létére.  Visszamentem a konyhába és kidobtam a joghurtot és a kanalat a csapba tettem. Felsétáltam a szobámba és ledőltem az ágyamra. Halálra unom az agyam. Bárcsak itt lennének Scarlették, akkor biztos valami nagyon nagy baromságot kitalálna az unalom eltávolítása miatt. Most viszont semmi. Még is mit csinálhatnék? A táncra is csak holnap lehet beiratkozni.  Talán kimegyek a kertbe úszni. Átöltöztetem bikinibe és lesétáltam a lépcsőn. A lépcső alján nagyapa tekintetével találtam szembe magam. 
-Mész ki úszni?
-Úgy látszik. - sétáltam oda mellé - Mész valahova?
-Igen. Dolgom van, de nem sokára jövök. - megpuszilta a homlokomat és elsétált tőlem 
Kisétáltam a medencéhez és elvettem a gumimatracot és betettem a vízbe. Azután belesétáltam a vízbe és próbálkoztam felülni rá. Többször is beleborultam a vízbe, de a végén sikerült felülnöm rá és lefeküdnöm. A  tiszta égbe mélyültem bele. Szeretem nézni az eget, a felhőket hasonlítani a dolgokhoz, vagy este csillagokat nézni. Becsuktam a szememet és élveztem a meleg időt. 

***

Léptekre ébredtem fel. Leszálltam a matracról és kiraktam majd kisétáltam a medencéből.  Elindultam a léptek irányába.  Nem láttam senki, de még mindig halottam a lépteket. A házban sötétség volt. Akkor ez nem nagyiék lehetnek. Most abba maradtak a lépések. Ez még is ki lehet? Vissza sétáltam a kertvégébe a medencéhez. Senkit nem láttam. Biztos hallucináltam. Visszafordultam és visszasétáltam. Újra hallottam a lépteket.  Elkezdtem kapkodni a lépéseimet. Már a kilincsen volt a kezem, mikor az a valaki mögém lépett. A szívverésem feltöbbszöröződött.

- Wendy? - meglepetten ejtette ki a  nevemet. Megfordultam és Jamessel találtam szembe magam. Honnan tudja hol lakok? Követet?

- Honnan tudod hol lakunk?Követtél? - néztem rá komoran 

- Nem. - nevetett -  Most költöztünk a szomszédba. - mosolygott rám

- Elizabeth az anyukád? - bólintott - Miért jöttél át? 

- Zseblámpát szerettem volna kérni. Még nem kötötték be az áramot. - még mindig mosolyog. Sose szakad le róla a mosoly? 

- Gyere. - kinyitottam az atót és felkapcsoltam a villanyt. Besétáltunk a konyhába. - Két zseblámpa kell? - húzogattam ki a fiókokat 

- Igen. - éreztem a tekintetét magamon - Miért voltál ilyen sokáig a medencében ? 

- Elaludtam. - bingó. Kivettem a zseblámpákat és átnyújtottam neki - Itt vannak. - néztem a  szemeibe 

- Köszönöm. - elvette - És köszönöm, hogy segítettél anyukámnak. - vigyorgott rám 

- Szívesen segítettem neki. - indultam ki a konyhából a bejárati ajtóhoz sétálva. Ő a nyomomban volt és még mindig rajtam volt a tekintete. Miért nem nézi inkább a házat? Ha eljönnek hozzánk akkor inkább a házat nézik. 

- Holnap visszahozom neked. - kinyitottam az ajtót - Akkor hát szia. Szép álmokat. - lépett ki a házunkból 

- Szia. Neked is? - ez kérdés volt inkább. Becsuktam az ajtót és felmentem a szobámba. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni.  James volt az a fiú? Igazság szerint tényleg hasonlít rá. Sajnálom az apja miatt. Biztos ő is már túllépett emiatt. Kisétáltam a fürdőből és az ágyamhoz mentem és felvettem a pizsamámat. Még mászkáltam a szobámba. Fogat mostam, bepakoltam a cuccaimat a táskába, a tánc cuccomat is előkészítettem. Befeküdtem az ágyamban és úgy éreztem szereztem egy barátot, ha barátnak lehet nevezni őt. 


Követők!! Köszönööm!! Várom a véleményeteket!! Remélem , hogy tetszett az első rész! :)

Hamarosan!

A történet első része Február közepére várható.
Viszont a prológus nem sokára fent lesz! Thx;)